BOAR : vadmalac a lejtőn

Az elmúlt hetekben több hétvégén is nyílt alkalom a BOAR kipróbálására, noha az időjárás kevéssé volt kegyes - időnként szélcsend fogadott, másszor  10 méteres félig rossz irányú (csont északi) szél HHH-n. Kipróbáltam élénk szélben sík terepen is, bungee indítással.

A benyomásaim alátámasztják azt, amit Pierre is írt, és amit alapvetően reméltem a kis géptől: jól irányítható és egész pontosan vezethető modell, amelynek viselkedésében számos f3f-f3b stílusjegy visszaköszön - és valóban, érzésre kicsit úgy repül, mintha egy nagyobb repülőt irányítanánk. Ennek köszönhetően a vezetése is némi odafigyelést és igényességet vár el a pilótától, elsősorban fordulózás és az átesés elkerülése terén. A kis méretek miatt eleve nem kedveli az ide-oda csúszkálást, amely nemcsak a teljesítményét redukálja, hanem a gép egészségét elsősorban a pontatlanul, például megcsúszás közben kivitelezett, alapsebességű fordulóváltások veszélyeztetik - amely összefügg a viszonylag mély, flaperon kialakítású csűrőkialakítással. Ez a kialakítás megmagyarázza a rapid felhajtóerő-vesztést egy átgondolatlan "botkormány-kevergetés" esetében. A másik tényező az átesés: nevéhez méltóan és a 43 dekás felszállóval is akkorát tud esni, mint egy disznó, ráadásul hirtelen és erősen billen le. A magasságvesztés kb azonos egy kétszer ekkora és háromszor nehezebb gépnél tapaszaltével - hozzáteszem, ez normális, mind az aerodinamikai kialakátásból következik. Tehát  pontosan célszerű vezetni, nem kell átejteni és legalább minimális többletsebesség nélkül senki ne akarjon vele gyorsan 35 fokon fordulókat fűzni, mert ha megcsúzik és még szél is van, bekövetkezhet az alacsonyról végrehajtott zakó. Nézzük azonban a bónusz pontokat, amiket mindezért kapunk.

1. Remek sebességtartás és magasság konvertálás - főleg a mérethez és a nevetséges tömeghez képest. Becslésem szerint e téren pariban van a 38%-al nagyobb és 20%-al nehezebb BAT gliderrel.

2. Megfelelő EWD (szárny-vezérsík közrezárt szög) beállítással, ami kb 0,4 fok nálam, a szerkezet felgyorsítva is nagyon csendes, ami az örvényszegény áramlás egyik ismérve. Jó pont.

3. Eddig nem tapasztalat orsózó szögsebesség. Talán túl magas is?

4. Kevés magassági belenyomással háton tartható, köszönhetően a kis EWD-nek és a csekély profil íveltségnek.

5. Ami a legfontosabb: összehangolt harmonizált kormányzással szépen és csúszásmentesen vezethető és nagyszerűen spirálozik.

6. Igen jól kimutatja az emelést, felszegi az orrát és átesés-közelben is pontosan terelhető - a csűrőhöz nem célszerű nyúlni ilyenkor.

7. Érdekes jegy, hogy az oldalkormány azonos értelmű csűrőnyomatékot is kifejt ( a finombeállításokra még nem került sor, nincs differenciálva!) ami nem rossz, mert annyira nem erős a hatás, hogy "lelépje" a fordulót, de nagy lavór fordulókhoz és termikbe érkezve, átesésközeli helyzetben végzett szárny korrekciókhoz  így pont tökéletes.

 

Mindez arra predesztinálja, hogy kis területen is megfordulva bármit megvitorlázzon. Szinte bármit, ami belefér a sebesség spektrumba még gazdaságos körön. A gyakorlatban nálam ez azt mutatta, hogy abszolút szélcsendben Vörökővárról indítva a gépet el lehetett termikelni szemmagasság alól, 15-17 méteres körön fordulva majd kb 5 méterre elhúzva a fák koronája mellett - még a korai, kritikus, helytelen súlyponttal. Apropó súlypont: nagyon érzékeny rá, 1-2mm is sokat jelent, szűk a tartomány. 70-72mm között repülhető igazán, a megfelelő EWD-vel.

Mi a helyzet sík terepen? A méret és a kis tömeg miatt csodák nincsenek, noha egész agilis a gép: a bungee indítással nyerhető mintegy 60m magasság akkor lehet elég egy 3-4 perc körüli, halvány őszi délutánon, ha nincs élénk szél és elkerüljük a leáramlásokat. Mindkét tényező egyenként is képes gyököt vonni a gép akciórádiuszából, tehát egy megfelelő repítési helyszín kiválasztása - hasonlóan a DLG-khez - sokkal fontosabb, mint egy nagyobb akár f3x gép esetén.

Pár hét után úgy látom, a BOAR igazi világa a lejtő: nagyobb lejtőkön (mint a HHH Mária) turbulens, északias erős szélben a dizájn miatt célszerű magasabbra és előre helyezkedni, a turbulenciát elkerülve még gyengébb feláramlással is jobb átlag jön ki, mint a hegyhez közel. A hamar megszerzett magasságból korlátlan műrepülésre és nagy területek gyors bejárására nyílik mód. A bokrok-fák megvitorlázása sem okoz megoldhatatlan feladatot. Összességében: a BOAR a nagyobb dombok, buckák, töltések  emelőterében nyújthatja a legtöbb élményt.

 

 

 

IMG_3938.JPG
IMG_3942.JPG