Madarasi Hargita, Ivó Völgye: lejtőzés Tündérországban

Idén Erdélyben nyaralva régi tervemet válthattam valóra azzal, hogy nagy teljesítményű géppel "Tündérország" hegyei között repíthettem.

Változékony, alpesi jellegű viszonyokra számítva a DLG-t is terveztem vinni, de szállíthatósága, sérülékenysége miatt reálisan végül nem jött számításba, a családi cuccok mellett. A bontható szárnyú Aris viszont befért keresztbe az autóba úgy, hogy 15 fokkal elforgatva felült a a C-D oszlopok közötti párkányra. Felmérhetetlenül előnyösnek bizonyult a levehető V-vezérsík is, szintén emiatt. Így a közel 3 méteres F3F gép jóval kevesebb helyet foglalt el, mint egy DLG, vagy egy 1,5 méteres nem bontható szárnyű átlagos repülő(!).

Maga az egész nyaralás meghatározó és nagyszerű élmény volt. Erdély alapvetően olyan gazdag látnivalókban, és olyan jó ott lenni, hogy az ember később visszavágyik oda. E cikkben a repülési, illetve repítési részről írok.

Annak, aki a Hargitára tart, és onnan szeretné Székelyföld nevezetességeit beutazni, itt javaslom a megszállást: tunderkertpanzio.hu. Venyige István, a Tündérkert Panzió  házigazdája és tulajdonosa nemcsak kiváló erdélyi koszttal és igényes, szép kvártéllyal várja a látogatót, hanem személyesen vezet túrákat a hegyvidékre. Szállása a Hargita lábánál két hektáron terül el, és forrásvíz folyik a csapból.

A megérkezést követő napon első utunk a székelyek 'szent hegyére', a Madarasi Hargitára vezetett, noha az időjárás még az odaút során észlelt hidegfront nyomait viselte magán.

Az Ivóból felvezető kb 14 km-es út felső 9,5 kilométeres részét pár héttel az érkezésünket megelőzően aszfaltozták le, így három és fél kilométeres zötyögős-köves földút után asztal simaságú aszfaltcsíkon lehetett felkapaszkodni a híres Madarasi Menedékházhoz, ahol az autót letéve egy bő fél órás gyalogúttal lehetett az 1801 méteres csúcsot megközelíteni. A Madarasi Hargita a Keleti Kárpátok legmagasabb pontja, nála csak a Déli Kárpátok magasabbak. Nevét dús erdeiről kapta, amely nyugaton szinte egészen a csúcsig tart.

A gyalogos feljutásra való előkészületnél úgy nézett ki, hogy tök felesleges felcipelni a felszerelést, mivel már dél volt - tehát kialakult idő! - és 1400m felett ködben autóztunk, sőt,  a csúcsra vezető út is a tejfölbe veszett. A csúcs közelében a lenti, 800méteren mért 18 fokos hőmérséklet 8,5-re csökkent, mikor az autóból kiszálltunk, és köd volt. Azért családom gyűrűjében vittem a cuccost...a köves csapáson lassan felhaladva. A csúcson az erős szél miatti hőérzet így kb. mínusz három fok volt...ezen keveset segített az, hogy a nap fél óra múltán kisütött, amelynek nyomán így késő novemberi, szeles időt lehetett érezni. Így a családom a kopjafák, az emlékmű megtekintését, némi ebédet, áfonyázást és szebb időre várakozást követően levonult a parkolóba - mindenki kifagyott, igazság szerint én is. DE: az idő tényleg kitisztult, így megvalósulhatott a tervezett hargitai lejtőzés, amely még így is némileg kockázatos volt, mivel rendre jöttek alacsonyan érkező olyan foszlányok, amelyek akár egy percre is ködbe vonták a csúcsot. Erre később állandóan figyelni kellett.

A terepet tekintve a nyugati-északnyugati szél igazából az egyik legkedvezőbbnek tűnt. Ami nehézség, az az, hogy az erdősáv csak pár méterrel a csúcs alatt végződik, főképp a kedvezőbb bal oldalon, a turul és székely lobogó vonalában. Így a start előtt sokáig mérlegeltem az ideális eldobási irányt. Ha részben balról fúj a szél (nyugatias) akkor turbulens a szemhatáron lévő lejtőzóna. Ha ott nem sikerül megemelkedni, nincs hely megfordulni, csak előre ki. Ha ott sem lehet a fák teteje felett megemelkedni, akkor kész, gyakorlatilag elveszett a gép - mivel az íves hegyoldalt nem lehetett belátni. Jobb oldalt volt még egy kopaszabb, áfonyával gazdagon borított rész, de az a ferde szélirány miatt turbulens volt. Így sok hezitálás után a kopjafák közeléből, nyugat felé dobtam ki a gépet. A turbulencia tényleg ott volt, és nem emelt rendesen...sőt: sehogy! Előttem a fák, ~3 másodperc az ütközésig  - azonnal kifordultam, majd jobb piskóta, és oldalszeles lógatott szárnyú leszállás a meredek lejtőre, az áfonyába, majd gázolás bennük ( vérzett a szívem a sok gyümölcsért).

Tisztán látszott, ki kell várni azt a periódust, mikor merőleges a szél a lejtőre. A második eldobás ugyanonnan: dobált, de emelt is, majd előrébb haladva 20 méterre simán felvitt, majd onnan előre lehetett utazni a 20-30 méteres fenyők koronája és a "szakadék" fölé, (majdnem a turul vonalában) ahol liftként működött a rendszer. Innen jobbra kiutazva végig erősen emelt, de néha rendesen dobált még 50-80 méteren is. A szél e közben néha szinte teljesen elállt, majd hirtelen jöttek olyan kb 11-13 méteres több perces periódusok, amire viszont a gép nem volt kellően ballasztolva, de azért még nem is tolatott.

A folyamatos emelésben óriási műrepülésre nyílt mód, és az 1000-1100 méteres szintkülönbség (a völgyhöz képest) feltette a koronát a kilátásra. Így ez az eddigi lejtőrepülős élményeim csúcsa.

A leszállás szinte sima ügy volt, egyedül a kiálló sziklákra, és a 1,5 méteres kis fenyőkre kellett ügyelni. A csobánci terephez hasonló, hátsó, fennsíkra való megközelítéssel szépen be lehetett helyezkedni.

 

A szoros családi program miatt a Gyimesek felé nem vittem  el gépet - így azt később fogom pótolni. Mindenesetre, aki arra jár, ne hagyja ki! Képeket csatoltam arról, milyen kopasz, pázsitos gerincek és lejtők várják a repülős embert.

 

Alapvetően, az a meglátásom, hogy Erdélyben szinte BÁRHOL lehet nagyszerűeket lejtőzni, annyira gazdag a jó terepekben. Ezek közül is persze kiemelkednek a magashegyek, és tán elsősorban a Gyimesek vidéke.

A kisebb dombok is egészen más formákat öltenek, mint a hazánkban lévők: meredekek, így a kis magasság mellett is jelentős emelő hatást generálnak, nem beszélve arról, hogy rendszerint egyszerre több használható oldaluk van.

 

Az Ivó Völgye dombvidékén is ugyanezt tapasztaltam. Kifejezetten a repítésért sok idő utazgatni nem volt, így a közelben kellett maradni. A melegfronti hatás miatt a közel egy hétig fújó nyugatas szél déliesre fordult, így a szállástól 15km-re lévő, eszményien meredek, éles gerincű, és fent csak fűvel borított hegyre nem fújt fel a szél, így azt ejteni kellett. Helyette egy darabig autóval felmentem a szemben lévő dombra olyan úton, ahol csak traktorok és teher Daciak közlekednek (emberfejnyi kövek, mély vízmosás). Az út kétharmadánál letettem, és gyalog keresve megtaláltam az ideális lejtőt, alig 15 perc alatt. Eredmény: este ötkor gyengécske déli szellő, egy kb 20-25 méteres meredek domboldal (gyalog alig járható!) alatta kaszálók, bal felé még mélyebben a falu, esti termik-gyanú.

Ezen a helyszínen nagyon jól jött az a bungee gumikötélszett a kézzel becsavarható stiftekkel, amelyet itthon állítottam össze. Ezzel kb 30 méterre ment fel a gép - nem volt hely a kihúzásra. Egyébként is: az ember ne legyen elégedetlen: a hegycsúcsokon még leszúrni sem lehetett, nem volt talaj.

 

A kilövések és az el-elálló szellőben végzett rövid, pár perces lejtőzéseket sikerült összehozni, és néha egy-egy termikelést. Nagyon plasztikusan lehetett szinte látni, ahogy a buborék "végignyalja a lejtőt: és az egyébként több száz méter magas lankás domb egyik előrenyúló, majdnem vízszintes párkányán álltam. Így a sodródó buborékban körözve , magamtól távolodva végig közel maradt a domboldal, figyelni kellett rá. Gyakorlatilag az emelkedés közben is volt, hogy csak 10 méter magasságban voltam.

 

Ha a lejtő nem tartott és próba-szerencse alapon messzebbre kiutaztam, kockáztattam a törést, vagy legalábbis egy alapos cipő megáztatást és kerítésmászást - ugyanis minden völgyben egy-egy patak búvott meg. Ha kiutazva éppen nem volt meg a buboréktermik, rohanni kellett vissza és vészmegoldásként többször leszálltam a domb előtti meredek ellenlejtőre - életemben nem szálltam le 45 fokos ellenlejtőre, jópofa volt ez is. A repülések odacsalták a helyi kisfiúkat - a képeken a zetelakai Hunor és Lacika látható, akik végigasszisztálták a repüléseket - fütyülős kilövés és motornélküli siklás magas tetszésindexet hozott, és rávilágítottak a bungee szerkezet alternatív használati módjaira is (pl kavics és kukacos gyümölcs kilövése a völgybe).

Összességében, az erdélyi nyaraláson belül a repítések is rendkívül intenzív élményt jelentettek, csodálatos tájakon. A helyszínek arra is rávilágítottak, hogy Székelyföld nagyrészt feltérképezetlen, kiváló gyakorló - és versenyzési adottságú helyszíneket kínál a vitorlázóknak.

Summa summarum: mindenkit arra buzdítok, hogy látogasson el oda, és tapasztalja, élje meg Székelyföld, a székely emberek semmihez sem hasonlítható világát. A repülőjét pedig ne hagyja otthon.

 

ps. Kattints a képekre a nagyobb méretért.

Délutáni hullámfelhő a Madarasi Hargita mellett, hidegfront után
Az új bungeeee
Hunor és Lacika a géppel :)
Eszményi lejtő, tökéletes  időjárás
A meredek kis lejtő Zetelaka felett. Mögöttem a hatalmas, elnyúló domb.
Nem jött be az abendtermik, terepezés után
Lefelé ereszkedve
Székely lobogó a csúcs közelében, a célzott autonómia jelképe
A rázósabbik starthely, ahol először nem emelt rendesen.
Süvítő emelés, tiszta, metsző levegő!
Az 1801 méteres csúcs a kopjafák nyugati csoportjával
Latolgatunk, várjuk az idő tartós javulását
Áfonyaerdő
Gyimesek vidéke: lejtők, végtelen lejtők..
A Gyimesek vidéke, Csángóföld széle...páratlanul szép terület!
Hargita, start előtt!