Epöl és vidéke északkeleti emelőtérben

Szeptember első felében sikerült kijutnom Epölre kipróbálni,  hogy a viszonylag ritkább - Budapest környékén nagyrészt használhatatlan - északkeleti szélben Epöl hátsó lankái dolgozhatnak-e. Röviden: igen, sőt!

Az alsó dombon, amelyet a siklóernyős oldalak K-i szélre pozicionált tanulódombnak írnak le, bungee indítással fent lehet maradni északkeleti szélben is. A valóságban a kis lejtő "hátrafelé" azaz Máriahalom felé néző része pont merőleges erre a szélirányra. A lejtő keskemény és nem túl meredek mivolta stabil 3 méteres szél mellett mutat használhatóságot, de rövidsége miatt inkább szükségmegoldást jelenthet.  Pozitívuma a helynek, hogy a szántókról leváló termikekre kapcsolódás azért lelhetséges, és a leszállás egyszerű, akár a dombocska tetején.

Az elhagyott akolok melletti kisdomb után az epöli sziklacsúcs hátsó karéja ígéretesebbnek látszott -  és tényleg az is volt. A meredek emelkedőn feljutva csodás kilátásban gyönyörködhetünk. A gyengécske, 2-4 méteres szélben felmerült a bungee indítás igénye, de a sziklás csúcson a felszerelést nem lehetett rögzíteni, maradt az eldobás. A leszállásra számba vehető részek kicsik és a kövekre is figyelni kell.

A kezdeti nagy megmerülést követően a völgyből viszonylag egyszerűen vissza lehetett emelkedni, termikkel. Szerencsére a szél is visszajött, így a lejtőn stabilan tartott. Maga a lejtő kb 100 méter hosszan használható, mindkét vége lágyan lekonyul, így turbulens, alig emelő részt tartalmaz a végeken.

Amint az északkeleti szél megélénkült és 5-6 méterrel fújt, "Braunsberg-feeling"-em támadt, nem véletlenül: az előterep kiváló, a lejtő egyenletes és meredek. Pillanat alatt olyan emelőtér alakult ki, hogy a gép üvöltött a ballaszt után és F3F sebességi fordulókkal lehetett vasalni a lejtőt, igazi adrenalin élmény volt. A leszállás kevésbé volt az, mivel a szél elállt, magasság nulla-mínuszos volt és azonnali döntésként kellett az oldalhátszeles ellenlejtőre leszállást csinálni, ott azonnal, helyben. Az Aris már a  földön csúszva egy sziklára siklott amely felsértette kissé a belépőélet - de ennél nagyobb bajunk sose legyen!

Összességében: a főváros körzetében egy kiváló, ÉK-i szélben tökkéletesen használható, sőt, akár verseny helyszínre is alkalmas lejtő.

 

 

 

Észak felé: Dorog és a Kétágú Hegy
Az epöli ÉK-i karéjról hátratekintve (nyugat-északnyugat felé)
Az epöli keleti karéj hátoldala - az egyik lehetséges, izgalmas leszállóhely
Az epöli karéj előoldala: a valós meredekség
Az epöli kisdomb északkeleti tájolású!
Csodás kilátás az ÉK-i karéjról
Hasítunk - félkezes exponálás
Epöl sziklái a kisdombról