2015 augusztusában részt vettem a Donovaly-ban megrendezett Slovakia Open Eurotour F3F versenyen. A versenynek a tavalyi világbajnokság helyszíne, a Magas-Fátra egyik legnyugatibb pontja pontja a Nová Hola a Zólyom csúccsal adott helyszínt, mintegy 30 méterrel a kötélpálya felső állomása felett.
A verseny előtt kétséges volt, hogy lesz-e alkalmas időjárás. Az időjárás-központok szerint gyenge szellő volt várható csak, változó felhőzettel: a pénteki napra némi réteg- és fátyolfelhőt jeleztek előre, szombatra pedig teljesen zárt felhőzetet, egyedül vasárnapra volt látható 5-10m közötti délies szél. A papírforma be is jött: az első nap délelőttjén a ragyogó kék ég mellett kezdetben nagyon gyenge, alig érezhető déli szél fújdogált, később ez is egyre inkább csak afféle délies szélcsendként, termikus hatásnak volt tulajdonítható. A szervezők további értesítésig szabad repítésre hívták fel a megjelenteket. Vásek Vojtisek a déli nagy lejtőre ki is dobta az újonnan elkészült Sonet gépét, de félórányi repülés után fokozatosan elmerült - a lejtőszél kifújt. Mintegy 250m szintkülönbséggel kellett visszahoznia a gépét. Kevlárból lehettek az idegei, mivel a termikek egyáltalán nem voltak erősek és többször is olyan irányba távoztak, hogy szem elől tévesztette volna a gépét. Tetézte, hogy a meredek hegy mellett nem látszott egyáltalán a gép törzsének hosszanti helyzete, így kb. 15 percbe telt a feljutás,, négy különböző emeléssel. Dél környékén mindez megismétlődött, de visszaemelkednie már nem sikerült - közben befelhősödött, és fátyolosan szűrt fény uralkodott. Hosszú, reménytelen küzdelem után lent szállt le, mintegy 60 fokos látószögben lent, az országút túloldalán egy pici tisztáson, szemre úgy 10 méterre egy magas fenyőfa sortól. A körülbelül 450 méternyi szintkülönbség mellett +-30 méteres magasságkülönbségek egyáltalán nem látszanak, így ez azért szerencse volt. A (néha érzékelhető) szellő iránya közben átállt északias kurzusra. Erre tekintve, a gerinc északias oldalán egy nagyjából derékszögben nyíló teknőre nyílt kilátás, amelyet jórészt fenyők nőttek be úgy, hogy a gerinc legmagasabb pontjáról a pilótáknak pont ki lehetett dobni két 5-6m magas fa között a gépeket, majd kezdetben minden félméternek örülve, pár méterről eltermikelni mintegy 1 méteres kvázi-szélcsendben. 100-150m magasságból való bezuhanással a terep mindenesetre alkalmas volt az F3F feladat gyakorlására. Ezt a mókát betegség miatt ki kellett sajnos hagyjam, de nézni is élvezet volt.
A fel- és lejutás megér pár szót: külön kunszt volt a Wilson egybeszárnyának cuccolása a drótkötélpályán...szerencsémre nem csak zárt kabinok voltak a vonalon, hanem a fejlesztések nyomán a hatüléses padok voltak többségben, amelyet e célra lehetett használni. Így középre ülve ölbe lehetett tenni a szárnyat (a törzset tépőzárak fogták hozzá a mélység felett) és gyorsan rácsukni lábtartót is úgy, hogy ne sérüljenek a kormánylapok. Lefelé azonban nem volt ilyen rózsás a helyzet: a nyílt székeken a szabályzat szerint senkit sem engednek le, így lefelé a repülő szólóban utazott a felhajtott lábtartó U-alakú mélyedésében... őszintén reméltem, hogy még viszontlátom... de végül semmi problémát nem okozott attól eltekintve, hogy az első napon lenti állomáson dolgozók elbambulása miatt tett egy jó nagy bónusz kört.
Másnap még gyengébb időjárás fogadott minket. A felső lanovka állomáson még annyi szél sem volt, mint előző napon. Frantisek Ruisl és Marian Maslo a reggeli 9 órás briefingen semmi bíztatót nem tudott nekünk mondani: 10-re majd 11-re, végül 13h-ra tették át a briefinget. Fokozatosan legalább kialakult egy, a horizontig terjedő zárt felhőzet, amely olyan volt, mint egy dán tengert ábrázoló festményen: habos gomolyok mozdulatlanságba dermedve. A szervezők 11-kor felderítőket küldtek ki több helyszínre, hogy 40-60 kilométerrel odébb vannak-e megfelelő feltételek. A 13 órás briefing során már beszámoltak a Magas-Tátrával szembeni vonulat teljesen azonos viszonyairól, amely 14 órára sem lett jobb, így a szombati versenynapot egészében le kellett fújni. Az egész Fátra és a Tátra egy izobár mocsárban fetrengett, frontális hatás sehol, szinte bágyadt őszi idő...a második délutánra már némi depresszióba forduló hangulatot oldották az ifjú modellezők, akik DLG-vel még a lenti síszállások háztetejét is használták, valamint az esti gulyás(!) parti, ahol a "Leb scharf!" jegyében az osztrák és lengyel kollégákat rábeszéltem a kitett piros paprika mennyiségi bekeverésére. Ízlett nekik, főleg a Tatra tea-val öblítve.
Vasárnap végre ránk mosolygott a Fátra. Hajnali ötkor pirkadt, és határozott északias szél fújt. A reggeli eligazításra ebből ugyan csak az emléke maradt - amelyet hitetlenkedve fogadtak a többiek - de a ragyogó kék égbolt hangulatjavító hatással bírt, főleg, hogy mindenki megszavazta, hogy legalább 4 forduló lerepülésére kerül sor, függetlenül attól, hogy ez mennyire nyúlik túl a meghirdetett 14 órai záráson.
A kötélpályán felutazva látszott, hogy végre rendes szelet élvezhetünk, így Ferkóék nagyon durván felpörgették a tempót: felkészülési idő lényegében nincs, sőt, senkit sem szólítanak a starthoz. A 10 órás kezdés nyomán úgy látszott, hogy akár délig meglehet a három forduló a déli nagylejtőn.
Az ég közben befelhősödött, és a verseny nagyrészt zárt felhőtakaró mellett zajlott úgy, hogy a szél a majdnem szélcsendtől a ~5-7 méteres sebességig erősödött. A szerencsejáték faktort erősítették az időnként megjelenő termikbuborékok is, illetve azok égető hiánya, ha épp a majdnem-szélcsenddel párosult. Az időjárás ilyen alakulását kiszűrni nem lehetett: tudomásul kellett venni, bár többen nehezményezték ezt. A mezőny egy repítési csoportnak számított, és 7-es eltolás lett érvényesítve, így az időjárás periodicitás hatását némileg lehetett csökkenteni.
A 10x100m hossz lerepülése a nagyon gyenge szélben 49-75 másodpercet vett igénybe.
Evidens volt az is, hogy ilyen viszonyok mellett a bázistévesztés végzetes, és eleve nagyo pontosan kell fordulni. Emellett viszont a pályán kerülni kellett minden olyan tereptárgyat, amely turbulenciát okozhat. Így érdemes volt többször is a gerinc alá, talp alá nyomni a gépet, mivel ott zavartalanabbul haladt.
Az egész versenyen elért legjobb idő 49,3 másodperc volt, és azt sem volt könnyű elérni, mindennek együtt kellett állnia hozzá. Mindehhez: furcsa volt - különösen visszanézve a videón - hogy optikailag, a helyszínen egy ilyen repülés milyen gyorsnak tűnt - ennyit számít az érzékelés relatív mivolta.
Az eldobás előtt kezdtem azt érezni, mint Neo a Mátrixban, hogy valami nincs rendben, valami nem stimmel, valami történni fog. Fokozatosan arra jutottam, hogy egy a verseny előtti szerelés nyomán kimaradhatott az orrból egy 10 grammos ólom lapka, de egyáltalán nem volt biztos, sajnos nem volt felírva. Az első start előtt 5 grammot óvatosságból betettem. Jó döntés volt...a vezethetőség határán, hátsó súlypont mögötti helyzetben egyensúlyozva sikerült a feladatot végigrepülni, 723 pontot értem el.
Jobb pályát repültünk, így jobbról, a csúcson lévő nagy kereszttől kellett belépni a pályára, és ugyanott kilépve megemelkedve hátrahelyezkedni, majd a fennsíkra letenni a gépet, ügyelve a magas fűben található lapos kövekre.
A terep sajátossága volt, hogy a keresztnél a legalább hatvan fokos meredekségű csúcs alig emelt a jobb oldalon, a feladatból gyakran csak a stagnálásra vagy részben merülésre futotta, másfél tucat méter magasságért 2mm íveléssel is akár egy percet kellett dolgozni, ami nem volt megnyugtató a hegy formája miatt lefelé nagyon korlátozott kilátás miatt. Voltak meleg helyzetek, de szerencsére nem volt súlyos gépsérülés vagy -elvesztés.
A második fordulóban az eldobás előtt már láttam, hogy nehéz menet lesz, pedig pár perccel korábban még jó kis buborékok vonultak át és a nap is kisütött, de mostanra a felhőtakaró szinte ráült a hegyre, egy siklóernyős kb 150m-re felettünk-előttünk befelhőzött, majd kimenekült belőle. Ráadásul szél alig. Václav kidobja, a gép stagnálva lassan két fesztávnyit emelkedik. Kijebb utazok, egyre inkább jobbra tendálva az "A" bázis felé, hogy na most, talán távolabb a 8 méterrel lejjebb lévő meredek sziklaorom majd megemeli...de nem. Balra kitérni jó lett volna, főleg, hogy volt még 19 másodpercem, így aztán taktikai hibát vétve nem használtam azt ki, és abszolút alacsonyan, érdemi plusz sebesség nélkül beléptem a pályára jobbról, viszonylag távol a lejtőtől. Ezt megelőzően talán még lett volna értelme egy balos kitérőnek. Ekkor a szél az első három hosszra gyakorlatilag megállni látszott, noha a számítógépen nem jött fel a "Windows kritikus hiba"-hang, amit jó érzékkel válaszottak ki. :) Láb alatt 5-15 méteren repültem és kétségesnek látszott, hogy egyáltalán le lehet-e repülni a feladatot, vagy le kell a gépért mászni a szakadékos terepen. Facsartam a vizet a botkormányból, majd a negyedik-ötödik hossz körül jött némi fuvallat és sikerült a maradék hosszokat szemmagasan lerepülni - szinte utazósebességgel. A gép átvette a hangulatot és még idegesebben reagált, mint az első repüléskor. Summa summarum, ez csak 570 pontot jelentett. A végén azonban, mindenkinél kivették a leggyengébb eredményt, így többeknél nullás startokat is. Ezt nem bántuk.
A harmadik startra végre fátyolosan kisütött a napi is, és már bizonyos lettem az orrsúlyt illetően, bekerült az a bizonyos kis plusz, és egy nagyszerűt lehetett volna repülni a nap talán legjobb termikjében, amelybe a lengyel kolléga beledobta - de sajnos pont a startjel előtt! A start így nem érvényes, ismétlés, leszállás ezúttal balra. Az ismétlésre egy almulós időben került sor a mezőny vége felé, 72 másodperc nem volt nagy öröm 706 pont volt. A negyedik feladatban sikerült gyorsabban megfordulni - illetve lendületet tartani. A terep titkai kezdték felfedni kissé magukat. Az ötödikben pedig végre összeálltak a dolgok, és az időjárásban nekem állt a zászló: értékelhető, kb 4-5 méteres szélben sikerült kb 30m magasságot szerezni, majd kb a 25. másodperc után jobbra kiutazni, és egy gyors leborítással a 29,5 másodpercnél pontosan belépni a pályára, és nagyobb hibák nélkül egy 53 másodperces idővel 932 pontot elérni, ami a hatodik helyezést jelentette (1000 = 49,5 sec). Így végül az első oldal aljára legalább felférhettem. :) 82,6% lett végül az eredményem, ez néhány százalékkal jobb mint a Nock-on. Összességében élmény és fejlődés volt - különösen, hogy a Nock-hoz képest a körülmények egy teljesen másfajta kihívást jelenítettek meg.
Szuper volt a szervezés: köszönet Frantisek Ruisl-nek és Marian Maslo-nak!
Helyezettek.
1. Vladimir Simo
2. Thomas Winkler
3. Marian Maslo
Képek Thomas Winkler-től:
https://plus.google.com/u/0/photos/109620478679557030988/albums/6186271232567583025
Képek Zdeno Matejka-tól:
